biro_benita_sugarkapuskepzes.hu.jpg

Név: Biró Benita Bettina

Születési hely: Budapest

Születési év: 1999.03.27.

Csapatai: Fehérvár KC

Közös munka: 2011 – 2015.12. Fehérvár KC NB I. utánpótlás

 

 

BENI VALLOMÁSA A KAPUSPOSZTRÓL

Már kisgyermekként szerettem a mozgást, ezért 4 éves koromban a szüleim sportolni vittek. Először az úszás és a vitorlázás sportágat próbáltam ki, majd 2007-ben édesapám biztatására kezdtem el kézilabdázni. Már az első edzéseim alkalmával a kapuban kötöttem ki, ami nekem sem volt ellenemre, nagyon megszerettem a hálóőri posztot, így mondhatni ott is ragadtam. Sokan megkérdezik tőlem, nem hiányolom-e a mezőnyjátékosoknak kijutó gólörömöt, de ezekre a kérdésekre mindig azt felelem, hogy számomra egy védés vagy egy pontos indítás ugyanolyan boldogságot jelent, mint a mezőnynek a gólszerzés. A kapusposzt részben egyéni játék, hiszen az ellőtt labdával én nézek szembe egyedül, magamra vagyok utalva, hogy hova jöhet a lövés. Szerencsére nagyon nagy segítségemre vannak az előttem védekező csapattársaim, akik egy jó védekezéssel az én sikeres feladatmegoldásomat is sokban segítik. Kétszer kerültem a korosztályos országos kézilabda döntőbe. Először a saját korosztályommal 2011-ben, utána pedig 2012-ben a nálam idősebb korosztállyal.

 

Vissza a kapusokhoz