HUSZONÖTÖDIK SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPLI A XVI. KERÜLETI KMSE, KÉZILABDA UTÁNPÓTLÁS BÁZIS - 2017.01.04.

Az egyesület elnökével, Rozmán Attilával beszélgettünk.

Minden kezdet nehéz, szokták mondani. Ebben az esetben is így volt?

Sok nehézséget kellett leküzdeni, de mégsem mondanám, hogy nehéz volt a kezdet. 1991-ben határoztuk el egy baráti társaságban, hogy létrehozunk egy kézilabda csapatot. Mindannyian kézilabdáztunk, így hát kedvenc sportunkkal foglalkozhattunk. A XVI. kerületi, kézilabdát szerető fiatalokból és a megszűnő Taurus SE játékosaiból alakult meg a csapat. Szakosztályként a XVI. kerületi Lakóhelyi SE-hez csatlakoztunk. A hazai pályánk és az edzések helyszíne a Centenáriumi Általános Iskola lett. Első hivatalos meccseinket az 1992-es téli terembajnokságban játszottuk. 1995-ben toboroztuk az első utánpótlás csapatunkat, 1996-ban a kerületi iskolák tanulóiból megalakítottuk az első leány serdülő csapatunkat. 2002-től önálló egyesületté váltunk, ekkor vettük fel a XVI. kerületi Kézilabda MSE nevet. Öt kerület általános iskoláiból jöttek a gyerekek a Centi suliba edzeni.

Az itt nevelkedett játékosok közül többen is magas szintre jutottak.

Minden játékosunkra büszkék vagyunk, bármilyen szinten űzik is ezt a játékot, de különösen büszkék vagyunk rá, hogy kisiskolás korában nálunk nevelkedett Tomori Zsuzsa és Tamás Krisztina.

Folyamatosan növekedett az egyesület, a szakmai munka minőségét is igyekeztek javítani. Milyen utat választottak?

Az egyesület elkötelezett a minőségi utánpótlás nevelés iránt. Az évek során folyamatosan növekedett az itt kézilabdázó gyerekek létszáma. Ezért létrehoztuk a „Kézilabdasport a Gyermekekért” elnevezésű programot. A program lényege, hogy a szakmai munkát már általános iskola első osztályában elkezdik, ahol előkészítő foglalkozásokon szerzik meg az alapokat a gyermekek. 2004-ben a programban három általános iskola vett részt, közel 80 gyermekkel, 2009-ben már 16 utánpótláscsapat versenyzett. A program kiegészült az ovis korosztályokkal is. Így a középsős és nagycsoportosok egy héten egy alkalommal labdás, játékos ügyességfejlesztő foglalkozáson vesznek részt. A felső tagozatban az országos gyermekbajnokság első és másodosztályában versenyeznek a csapatok. Innen továbblépve az országos serdülőbajnokságban, a Budapest Felnőtt I. osztályban, az NB II junior és felnőtt csapatokban folytatják pályafutásukat. Megállapodást kötöttünk a Decathlonnal. 2017. Január 1.-től a program új neve „Decathlon Kézilabdasport a Gyermekekért”.

Mekkora területet „fed le” jelenleg az egyesület?

A 2015-ös év közepén a Postás SE kézilabda szakosztálya megszűnt. Az ott kézilabdázó XVI., XIV. és XV. kerületi gyerekek és az edzőik a XVI. kerületi Utánpótlás Bázison folytatták tovább a kézilabdás pályafutásukat. A XVI. Kerületben az összes általános iskolából jönnek nyolcéves kortól a fiúk és leányok. Hat kihelyezett előkészítő korcsoport működik hat általános iskolában. Továbbá a XIV., a XV., a XVII. kerületi iskolákból, Kistarcsáról és Csömörről is jönnek a fiatalok.

Mekkora létszámú edzői gárda dolgozik az egyesületnél?

Hétről-hétre 14 edző foglalkozik a gyerekekkel és felnőttekkel, köztük Sugár Tímea Európa-bajnok kapus, az Alba Fehérvár NB I-es csapatának kapusedzője.

Sugár Tímeával hogyan kerültek kapcsolatba?

A kapusposzt nagyon speciális a kézilabdában, fontos, hogy külön képzést kapjanak ezek a játékosok. Két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy kapusedzőt keresünk. Egy közös ismerős révén találkoztunk Susuval, akinek szakmai tudása és személyisége is nagyon meggyőző volt. Azóta tart az együttműködésünk, jelenleg 22 kapus edzője, kiváló munkát végez. Susu nem egyszerűen kapusokat képez, hanem az életre próbálja nevelni a gyerekeket. Ez tökéletesen egybevág az egyesület értékrendjével. A KMSE játékosai több éve sikeresen pályáznak és nyerik el a XVI. kerületi Önkormányzat által támogatott „Jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíjat. A 2016-os évben 13 sportolónk kapta meg ezt a díjat.

A közeljövő terveiről mondana néhány szót?

A 2011-es évtől kezdve minden évben pályázik az egyesület a Magyar Kézilabda Szövetség által kiírt Sportpályázati támogatásokra / TAO/. A TAO-ból és egyéb szponzori pénzekből például strandkézilabda pálya épült, ezzel nyáron a csapatok edzéslehetőségei bővültek. Kialakítottunk két kisebb tornatermet, egy konditermet és egy rehabilitációs szobát. A sportolókat a sérüléseik után az egyesület rehabilitációs gépeivel kezelik. A 2016/2017-es TAO pályázatba az egyesület csarnoképítési tervek megtervezésére és kivitelezésére is beadta a pályázatát. A Magyar Kézilabda Szövetség pozitívan bírálta el az anyagot és engedélyezte egy kézilabdacsarnok terveinek megvalósítását. Az új csarnok elkészültével igazi bázisunk lesz, reményeink szerint ez garanciát jelent a további sikeres működésre és fejlődésre.

Berkesi Péter

Vissza a hírekhez