IX. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2020.10.22.

A járvány sem volt akadály, megújult formában zajlott a Kapusok Találkozója

Nem a megszokott keretek között, de a rendkívüli járványhelyzethez igazodva 2020-ban is nagy sikerrel zajlott a Kapusok Találkozója, melyet ezúttal több kisebb összejövetel formájában rendezett meg a Sugár Tímea Kézilabda Kapusképzés Alapítvány.

Immár 2012 óta nem telik el úgy év, hogy Sugár Tímea szervezésében ne találkozzanak egymással hazai kézilabda kapustársadalmának már befutott és a szakmát még tanuló fiatal képviselői. A 2020-as esztendő a világot alapjaiban felfordító koronavírus-járvánnyal teljesen új kihívás elé állított a Kapusok Találkozójának főszervezőjét, Sugár Tímea nem is titkolja, komoly szervezőmunkájába került, hogy a hagyományos összejövetel, ha nem is az eddig megszokott formájában, de létrejöhessen.

sugarkapuskepzes_img_6942.jpg

- Nagyon készültem a 2020-as, sorrendben már a kilencedik Kapusok Találkozójára, melyen komoly, már karriert befutott hálóőrök és egészen kicsi, a kapussággal még csak ismerkedő fiatalok egyaránt nagy örömmel vettek részt az elmúlt években. Olyan kiváló hálóőrök, mint Szikora Melinda, Kiss Éva, Herr Orsolya rendszeresen eljönnek, a fiatalok pedig így találkozhatnak olyan példaképekkel, akikre felnézhetnek, akiktől rengeteget tanulhatnak, tapasztalatokat gyűjthetnek. A közös gyakorlásnak, edzésnek mindig is nagyon jó hangulata volt, 2012 óta ez egy hagyománnyá nemesedett, melyen mindig rengeteg hálóőr vett részt. A májusra tervezett találkozóval kapcsolatos terveket aztán teljesen borította a koronavírus-járvány, természetesen a klasszikus formájában nem lehetett megtartani a Kapusok Találkozóját. Nem volt mit tenni, elő kellett húznom a kreativitásomat, hogy adni tudjak a gyerekeknek egy olyan élményt, mely kárpótolja őket az elmaradt találkozó kapcsán. Így jött az ötlet, hogy ha nem tarthatok egy nagy kapustalálkozót, akkor tartsak több kicsit. Nem ők jöttek a találkozóra, hanem én mentem hozzájuk és saját környezetükben, kis létszámokban megtartom az edzéseket, a foglalkozásokat. Minden más ugyanaz volt, mint az eddigiekben, mindenki megkapta a találkozóra készült pólót, és az edzések, az élmény is ugyan kicsiben, de megvalósulhatott. Így próbáltuk átvészelni ezt a mindenkinek nehéz időszakot, remélem, 2021-ben már a megszokott keretek között ünnepelhetjük meg a tízedik Kapusok Találkozóját.

A több helyszín kifejezés nem túlzás, Sugár Tímea Kézilabda Kapusképzés Alapítvány komoly logisztikai feladatot oldott meg azzal, hogy 11 különböző edzésre elvihesse az élményt.

sugarkapuskepzes_img_7201.jpg

- Budapesten több kis létszámú találkozót is tartottam, de jártam Kunszentmiklóson, Dunakeszin és természetesen Székesfehérvár sem maradhatott ki. Nagyon jó volt, hogy a tapasztaltabb kapusokkal, mondhatni a régi motorosokkal egy közös ebédet is sikerült összehoznunk, ahol a megszokott közegből kicsit kiszakadva, a hétköznapok rohanásából kicsit kilépve nosztalgiázhattunk, szakmázhattunk, beszélgethettünk. Összességében azt kell mondanom, a Kapusok Találkozójának idei kisebb állomási kivétel nélkül rengeteg élményt hoztak és adtak a résztvevőknek mind a 11 helyszínen, mert összesen ennyi állomásból állt össze az idei rendezvény, melyen összesen közel 60 hálóőr vett részt.

Adja magát a kérdés, mik Sugár Tímea tapasztalatai, a koronavírus okozta bizonytalanság milyen hatással van a kézilabdára, azon belül pedig a szakmai munkára. Susu úgy véli, az eddig nehézségeket jól vették tanítványai, és a Kapusok találkozójának többi helyszínén is olyan tapasztalatokat szerzett, mely alapján kijelentheti: az eddig nehézségeket, ha nem is könnyen, de átvészelték az ifjú hálóőrök.

- Szerencsénk van, mert miután letudtuk a tavaszi leállást és újraindult a munka, becsülettel dolgoznak a gyerekek és nagy megakadások nem történtek. Külső helyszíneken, Budapesten vagy Dunakeszin, ahol szintén dolgozom, volt néhány kimaradás, de nagy fennakadás nem volt a munkában, szépen haladunk a tanítványaimmal. Az iskolákban sokkal jobban érezhető a változás, a gyerekekkel, a tanítványaimmal folytatott beszélgetések során úgy éreztem, hogy az iskolák félnek a bezárástól, így többet követelnek a gyerekektől, akik nem ehhez vannak szokva. Ez hatással van a tanítványaimra is, ezt érzem rajtuk, egyébként is nagy terhelés van rajtuk az iskolában, erre most rátettek egy lapáttal, ráadásul itt vannak az edzések, így azt gondolom, hogy a leterheltség az, ami látszik a gyerekeken. De bírják eddig, nagyon ügyesek és fegyelmezettek, büszke vagyok a rájuk!

A következő év kapcsán mindenki abban bízik, hogy ha lassan is, de sikerül legyűrni a járványt és az élet visszatérhet egy korábbi kerékvágáshoz hasonló ütembe. Ez a 2021-es Kapusok Találkozója kapcsán is igaz, Sugár Tímea reméli, jövőre már a megszokott, nagyszabású összejövetelen köszönthetik majd egymást a kapusok.

- Ötlet rengeteg van, a megvalósítás más kérdés. Egyenlőre a járvány miatt nem tudhatjuk, pontosan meddig fognak tartani a bajnokságok, ez pedig alapvetően meghatározza a találkozó időpontját. A hagyományos ideje a május, de kérdéses, hogy ebben az időpontban ez megoldható lesz-e 2021-ben. Az biztos, hogy valami különlegességgel szeretnék előállni, két okból is. Egyrészt mert ez az év úgy alakult, ahogy, másrészt tíz év az tíz év, és ha a mai világban egy rendezvény megél tíz évet, az már valami szerintem. Szóval remélem, jövőre már valóban együtt ünnepelhetnek a kisebb és nagyobb hálóőrök!

Írta: Németh Zoltán

Vissza az élményekhez