Kapusok

2000 óta vagyok kapusedző, saját belső elhatározásom által választottam ezt a hivatást. A tanárképző elvégzése is azért volt nagyon fontos számomra, hogy a legnagyobb igényességgel és körültekintéssel tudjam az általam felhalmozott és kialakított tudást a legjobb minőségben átadni. Az általam elképzelt irány és munkamorál találkozott a tanulók tudásszomjával, ami az első pillanattól kezdve bizonyította, hogy nekem ebben a világban a helyem. 2007-ig az élsport és a kapusedzői tevékenységem párhuzamosan futott, de ekkor az élet rákényszerített az aktív pályafutásom befejezésére.

A 2006/2007 átmeneti év után, 2007/2008 volt az első hivatalos kapusedzői évem, amikor professzionális körülmények között tudtam tovább vinni addigi tapasztalataimat, és azokat bővíteni új feladatokkal, kihívásokkal.

A technikai, taktikai képzés mellett nagyon fontos a mentális, pszichés felkészítés, amit megfelelő pedagógiai, pszichológiai előképzettséggel hatásosan lehet alkalmazni. Ismerni kell az életkori sajátosságokat, a kapus személyiségét, a benne rejlő lehetőségeket, és fel kell tudni vázolni az elérendő célt és ahhoz vezető utat is. A legmagasabb szakmai eredményeket csak a megfelelő önismerettel lehet elérni.

Nem mindenki képes eljutni az élsport magasságaiba, de mindenkivel el tudjuk érni, hogy szeresse a kézilabdát, és örömöt adjon számára a saját posztja. Mindenkiből a saját képességeinek maximumát kell kihoznunk és a saját határainak a legszélére vagy egy kicsit tovább kell eljuttatnunk. A szakma mellett az életre kell felkészítenünk és nevelnünk őket. Ezt akkor tudjuk elérni, ha mindig hitelesek és jó példák tudunk maradni a számukra.

Abban az időszakban, míg együtt dolgozom a tanítványokkal, arra törekszem, hogy a legnagyobb tudásbázissal kerüljenek ki a kezeim közül, megismerjék önmagukat, a saját határaikat, olyan élményeket adjak, amiket magukkal tudnak vinni, illetve segítséget, hogy az életükben irányt találjanak.