Alapítvány - KAPUSOK TALÁLKOZÓJA

Ezt az évről évre megrendezésre kerülő eseményt azért hoztam létre, hogy legyen egy délután, amikor a kapusok – a legkisebbektől a legnagyobbakig – együtt vannak, együtt gondolkodnak egy rövid ideig. Akik csak most ismerkednek ezzel a poszttal, együtt tudjanak lélegezni azokkal a kapusokkal, akiket eddig csak messziről csodálhattak. A nagyok pedig átérezhessék szerepük fontosságát a pályán belül és pályán kívül, hiszen testközelből érezhetik, hogy hányan néznek fel rájuk, és hányan szeretnének a helyükbe lépni a későbbiekben.

A rendezvény lényege, hogy mindenki egy élménnyel gazdagabban tudjon hazatérni, miközben saját maguk kapusünneppé varázsolják a napot.

A Kapusok Találkozóját 2017-től rendezi meg az alapítvány. Az előtte lévő 5 alkalommal megszervezett Találkozókat a SUGÁR KAPUSKÉPZÉS részben nézhetitek meg!

Bővebben

X. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2021.06.

IMG_8914.JPG

A 10. kapusok találkozóját nem lehetett méltón megünnepelni ebben az évben az egész világra kiterjedő korona vírus járvány miatt. Kis csoportokra szétszórva, de megfogadva, amikor lehetőség lesz együtt ünnepelni akkor egy nagy bulival fogjuk a megkésett neves évfordulót megünnepelni.

 

Bővebben

IX. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2020.10.22.

sugarkapuskepzes_img_6942.jpgNem a megszokott keretek között, de a rendkívüli járványhelyzethez igazodva 2020-ban is nagy sikerrel zajlott a Kapusok Találkozója, melyet ezúttal több kisebb összejövetel formájában rendezett meg a Sugár Tímea Kézilabda Kapusképzés Alapítvány.

Írta: Németh Zoltán

Bővebben

VIII. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2019.06.01.

sugarkapuskepzes_dsc0444.jpg

VIII. Kapusok Találkozóján vettünk részt a Sugár Tímea Kézilabda Kapusképzés Alapítvány jóvoltából. Fantasztikus nap volt a sok mosoly és hangos nevetés igazán ünneppé tette ezt a napot!

Fotó: Horváth Gyula

Bővebben

VII. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2018.05.26.

sugarkapuskepzes_kapusok_talalkozoja_20180526.jpgA VII. Kapusok Találkozójára került sor, ahol vicces feladatokkal és kapusmozdulatokkal ünnepeltük közösen, hogy kapusok vagyunk! Nagyon jó volt régi és mostani kapusaimmal találkozni és egy kicsit közösen időt tölteni. :-)

Bővebben

VI. KAPUSOK TALÁLKOZÓJA - 2017.06.03.

VI_KAPUSOK_TALÁLKOZĂ“JA_20170603.jpgA találkozó ezen a napon Székesfehérváron lett megrendezve. A kapusok mozgással, gondolkodós játékkal töltötték el az időt, és a végén palacsintázással zárték le az összejövetelt. Szuper volt ilyen sok kapust egy helyen látni, mozgatni és találkozni velük. :-)

Bővebben