HERR ORSOLYA ELHAGYJA AZ ALBA FEHÉRVÁR KC CSAPATÁT - 2018.06.04.

Herr Orsolya elhagyja az Alba Fehérvár KC csapatát. Még nem döntött, folytatja pályafutását, vagy sem. Iskolai tanulmányaiból egy év még hátra van, az is elképzelhető, hogy a civil életben helyezkedik el.

Hogy érezted magad Fehérváron, az FKC-nál, Susuval?

Így visszagondolva, nagyon gyorsan elrepült ez a 3 év. Rengeteg hullámvölgyben volt részem itt. Voltak nagyon jó és rosszabb periódusok, mind az egészségemre, mind a csapat teljesítményére nézve. Lehettem elégedett, de voltak nagyon nehéz időszakok is adott szezonban.

Susuval töltött munkám során azt kaptam, amire számítottam. Tudtam, hogy nagyon maximalista, sokat elvár, sokat dolgoztat, élete a kézilabda. Minden egyes kapusedzésre ugyanazzal a lendülettel jött le, számára mindig az volt a legfontosabb, hogy mi legyünk a legjobbak. Jól megértettük egymást.

Herr Orsolya elhagyja az Alba FehĂŠrvĂĄr KC_t_7013.jpg

Mik a legszebb emlékeid az itt töltött időből?

Számomra nagyon kellemes emlék, amikor bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, és amikor EHF-kupa mérkőzéseket játszhattunk.

Szélsőséges szezonod volt. Az első edzésen kidőltél hosszú időre, aztán a visszatérésed jól sikerült. Hogyan élted meg ezt?

Amikor elszakadt a lábam, azt nehezen viseltem. Ilyet még nem hallottam, hogy valaki az első edzésen sérül meg. Nyilván sosem jön jókor egy sérülés. Miután elmúlt a fájdalom arra gondoltam, hogy sokáig fog tartani visszajönni a pályára. Nagyon csalódott voltam, de akkor eltökéltem, hogy én december végén már készen fogok állni a játékra. Tudtam, hogy a rehabilitációval nem lesz gond, [Horváth] Hajni szakértelme megkérdőjelezhetetlen számomra. Azzal is tisztában voltam, hogy én is mindent meg fogok tenni, hogy jól menjen a rehabilitáció, hiszen sajnos már tudtam hogyan is megy ez. Így visszagondolva, örülök annak, hogy ennyi segítséget kaptam, és közös erővel térhettem vissza erre a "rövid" időszakra. Mindenkinek szeretném megköszönni ezt.

Gondolom, tervezed már a jövődet?

A jövő számomra most egyértelműen a nyaralás. :-)

Ha adhatnál egy tanácsot utódaidnak, akik Susuval fognak dolgozni, mi lenne az?

Higgyenek az alázatos munkában, saját magukban, és Susu szakértelmében, hisz őt igazolja a temérdek eredmény, amit elért.

Írta: Berkesi Péter

Vissza a hírekhez