Név: Szendrey Viktrória
Születési hely: Dunaújváros
Születési idő: 1996.10.31.
Csapatai: Dunaújvárosi Sportiskola, Fehérvár KC
Közös munka: 2012 – 2015.12. Fehérvár KC NB I. felnőtt és utánpótlás
VIKI GONDOLATI A KÖZÖS MUNKÁRÓL
8 évesen kezdtem el kézilabdázni Dunaújvárosban. Testnevelés óra közben a leendő edzőm figyelt fel rám és hívott le egy kézilabdaedzésre, mivel majdnem én voltam a legmagasabb a lányok között. A legjobb barátnőmmel kezdtem el járni az edzésekre és egyre jobban tetszett ez a sport. Sok versenyen és kupán vettünk részt a csapattal, ahol egyaránt gazdagodtam siker- és kudarcélménnyel. A kitartásomnak és a sportszeretetemnek megvolt az eredménye, hiszen hétszer is választottak a csapat legjobb játékosának, illetve több tornán is a legjobb kapusnak járó díjat vehettem át. 2008-ban, Horvátországban részt vettünk egy nemzetközi tornán, amit megnyertünk, és én hozhattam el a legjobb kapus díjat. Majd 2009-ben megnyertük a Gyermekbajnokságot és a korosztályom legjobb kapusának választottak. Természetesen a csapatnak is sokat köszönhetek, hiszen mindig együtt küzdöttünk a győzelemért, egymásért.
Székesfehérvárra kerülésem után nehéz volt elszakadni a régi csapattársaktól és az edzőmtől, de sokat segítettek a fehérváriak a beilleszkedésben és hamar befogadtak engem. Mióta itt kézilabdázom rengeteget tanultam és fejlődtem, a kapusedzőm, Sugár Tímea jóvoltából. Megtanultam tőle, hogy a sikerért rengeteget kell dolgozni, küzdeni és alázattal lenni a sport iránt, és ha jó akarok lenni, akkor minden edzésen 101%-ot kell nyújtanom. Minden egyes pillanatban a legjobbnak kell lennem, a maximumon teljesítenem és a legtöbbet kihozni magamból, hiszen csak úgy érhetek el valamit, ha a szívemet, lelkemet, akaratomat, hitemet kiteszem a pályára. Az edzések mindig változatosak, sosem tudom, hogy aznap mit fogunk csinálni, mit fogunk gyakorolni. Szigorúan megköveteli a munkát, azonban lehet vele nevetni is, ezért mindig jó hangulatúan telnek az edzések. Évente kapuskirándulásokat és kapustalálkozót is szokott szervezni, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, és jobban megismerjük a másikat.
Számomra nem csak az edzőm, szinte anyám helyett is anyám. Ha sikeres vagyok és boldog, akkor ő is az, ha szomorú vagyok és rosszkedvű, ő is átérzi. Kölcsönösen bízunk egymásban, bármiben számíthatok rá, és remélem ez mindig így is fog maradni, hiszen ahogy ő fogalmaz: „együtt edzünk, együtt dolgozunk, együtt lélegzünk.” Ő a legnagyobb példaképem ebben a sportágban, számára a lehetetlen nem létezik. Nagyon örülök, hogy tőle tanulhattam.