Tizenkettedszer is sikeres volt a kapusok Találkozója
Bátran kijelenthetjük, június második szombatján az egy négyzetméterre jutó kapusok száma a budakalászi sportcsarnokban volt a legnagyobb, a 12. Kapusok Találkozója remek hangulatot és igazi szakmai élményt jelentett a résztvevőknek.
Bár a tizenkettedik alkalom épp egy tucat, mégse nevezhetjük a kapusok Találkozóját tucateseménynek. Szakmaisága, a kapusképzésben elfoglalt helye és szerepe, ugyanakkor vidám hangulata a kézilabda kapusok országosan ismert rendezvényévé emelte a Sugár Tímea Kézilabda Kapusképzés Alapítvány által életre hívott találkozót. A szakmaiság és a jó hangulat ezúttal is kéz a kézben járt, Sugár Tímea vezetésével a fiatal hálóőrök egy kihívásokban gazdag szezonnak mondta búcsút a rendezvényen.
- Hosszú év volt, sok tehetséges tanítvánnyal dolgoztam viszonylag sok helyen. Ide, a Kapusok Találkozójára most tizenketten jöhettek el, velük zárjuk együtt az évet. Ez a kapusok, a kapus-lét ünnepe, így nyilván évzáróként egy kis könnyedség, egy kis játékosság is belefér a programba, úgy is állítottam össze a nap menetét, hogy a játékok helyet kapjanak benne. Ugyanakkor a szakmát sem engedhetjük el, átismételtük az alapokat, szakma nélkül mi kevesek vagyunk, ez is szerves része a kapusok életének – árulta el a találkozó ötletgazdája.
Mind a szakmai feladatokon, mind a játékos köntösbe bújtatott képességfelméréseken jól látszott az elmúlt szezon munkája, a fiatalok teljesítménye nem csupán jobbá volt egy év alatt, de magabiztosságuk, játékérzékenységük is fejlődést mutatott, ezek a legjobb visszajelzések egy edző számára a szezon zárásakor.
- Ahogy lépkednek előre tudásban, úgy lesznek egyre jobbak és ügyesebbek. Ha komolyan veszik ezt az utat és például az ilyen rendezvényekre is eljönnek, az jól mutatja, hogy számukra fontos a kapusság. Nekem ez az utam, a feladatom, hogy átadjam nekik azt az érzést, amit a kapus-lét képvisel. Nagyon nehéz, de ugyanakkor nagyon szép poszt ez, ahol keményen meg kell dolgozni a fejlődésért.
A 12. Kapusok Találkozóján a Sugár Tímea munkáját mentorként segítő résztvevők is kitettek magukért, pedig komoly szezon áll az ő hátuk mögött is. A 21 éves kapus, Gajdóczi Barbara eredményes idényt teljesítette, csapatával, a HC DAC Dunajská Streda gárdájával megnyerte a közös cseh-szlovák ligát, majd a szlovák bajnokságban is aranyérmes lett. Ezekhez a sikerekhez jött még egy szlovák kupaezüst, összességében így pozitív élményekkel záruló szezont követően érkezett meg a Kapusok Találkozójára, ahol ezúttal Sugár Tímea segítőjeként vett részt a rendezvény lebonyolításában.
- Évekkel ezelőtt ugyanígy résztvevője voltam a találkozónak, ahogyan most a többiek, aztán idén már segítőként vagyok itt, nekem nagyon tetszik ez a szerepkör. Valószínűleg a véremben van, hiszen édesapám is edző, őt már láttam több alkalommal is meccselni, de ettől függetlenül is megvan bennem az a késztetés, hogy amit eddig megtanultam, azt átadjam a nálam fiatalabbaknak. Susuval már nagyjából hat éve ismerjük egymást, még az egyik táborában voltam résztvevő, amikor először találkoztunk. Utána négy-öt évig intenzíven, napi szinten dolgoztunk együtt, most ugyan az élet másfelé vitt minket, de tartjuk a kapcsolatot egymással. Nagyon sokat tanultam tőle és próbálom tovább vinni ezeket az ismereteket, itt, a Kapusok Találkozóján pedig még arra is lehetőségem van, hogy átadjak ezekből az ismeretekből a kisebbeknek.
A Budakalászon rendezett Kapusok Találkozója egy izgalmas kezdete a nyárnak, hiszen nincs megállás, Susuék már a jubileumi nyári táborra készülnek, melyre június 26. és 30. között kerül sor Tökölön.
- Hamarosan jön a kapustábor, június végén a tízedik táborra kerül sor Tökölön, a most jelenlévők szinte teljes létszámban ott lesznek majd. Mivel évforduló lesz, így készülünk rá nagyon, lesznek meglepetések is, szóval egy izgalmas és érdekes, szakmával és vidámsággal egyaránt jelentkező hét lesz! – számolt be az előkészületekről Sugár Tímea.